Szépirodalmi, Budapest, 1979
578 oldal · keménytáblás · Fotózta: Molnár Edit

Ez a regény a Korai tavasz-t köti össze – a történeti időben a Hunok Párizsban-nal, a régi K. und K.-beli történelem végnapjaival egybeeső pusztai kamaszkor regényét a párizsi emigráció éveinek, az ottani munkásmozgalommal és avangarde művészeti mozgalmakkal való találkozásáról szóló beszámolóval. Ami e kettő között van, s ami – életrajzában is, történelmi eseményekben is – a Beatrice apródjai-nak tárgya: a régi államforma felbomlása, az új időknek a Tanácsköztársaság kikiáltásáig vezető forradalmas mozgalmai, négyszáz esztendős Habsburg-uralom után az önálló nemzeti lét első lépései, majd a forradalmak bukása, Trianon és a fehér-terror első hónapjai, s bennük a magyar progresszió messianisztikus hitű harcostársainak a kálváriája, akiknek a sorába a regény szerzője is ifjú fővel odaállt – mindez a legújabb kori magyar történelem kellőképpen máig sem tisztázott, felemelő eseményekkel és sorstragédiákkal zsúfolt korszaka, amelynek megértése és tudomásulvétele nélkül hiányos lenne a nemzet önismerete.

Illyés (s ebben tér el ez a regény a fent említett elődeitől), a regényben ábrázolt-átvilágított személyes életutat és történelmi életanyagot szerkezetileg egy „kitágított pillanat” keretében, de állandóan térbeli és időbeli síkváltogatással ábrázolja. A kor rajzához egykori, naívan ifjú önmaga arcképéhez mindig hozzáfűzi a múltba visszatekintő, s azóta egy fél évszázad történelmi és emberi tapasztalataival gazdagodott elme kommentárjait is. Így mutat példát arra, hogyan lehet a jelen forró kérdéseinek is hangot adó, a maga korához is szóló „történelmi” regényt írni, amely mindenkori érvényességgel is rendelkezik.