„Hihetetlen gondolat, hogy az ember egy másik faj számára ugyanolyan csapás lehet, mint egy aszteroida...” A Steller-tengeritehén a világ legnagyobb moszatot legelésző szirénállata volt. Felfedezése és teljes kiirtása között csak néhány évtized telt el. Tanulságos történet. Tanulunk belőle?

1741: Georg Wilhelm Steller természettudós és teológus csatlakozik a Vitus Bering kapitány vezette nagy északi expedícióhoz, és az út során egy hatalmas tengeri emlősfajt fedeznek fel, a mítoszok szirénjei után elnevezett szirénállatot.
1859: Hampus Furuhjelm, Alaszka finn származású kormányzója embereket indít egy nagy, a szóbeszéd szerint már egy évszázada eltűnt tengeri emlős csontvázának felkutatására, mivel egy ilyen különleges tudományos leletnek a cári egyetem gyűjteményében a helye.
1952: John Grönvall, a helsinki Természettudományi Múzeum preparátora azt a megbízást kapja, hogy hozzon rendbe egy rendkívül ritka, egészben megőrződött Steller-tengeritehén csontvázat, hogy azt kiállíthassák a múzeumban.
Iida Turpeinen három történelmi korszakot megelevenítő lenyűgöző időutazása bepillantást enged az emberi gondolkodás és világkép fejlődésébe, felvillantva eközben a csillapíthatatlan kíváncsiság, felfedezőkedv következményeit, amelyek legalább oly gyakran bizonyulnak károsnak, mint hasznosnak. A Bering-tengerben felfedezett, majd néhány évtized alatt az utolsó példányig kiirtott, ma már csak múzeumi csontvázritkaságként látható tengeri tehén fordulatos története így válik az emberiség jövőjét meghatározó kérdésekre reflektáló, elgondolkodtató példázattá.