Akadémiai, Budapest, 1988
322 oldal

Horváth János Magyar irodalomtörténetének a középkorral foglalkozó része e mostani kötetével válik teljessé. Előbbi, szintén a Magyar Szemle Társaság kiadásában megjelent kötete – „A magyar irodalmi műveltség kezdetei” – az irodalmi fejlődés azon ágával ismertetett meg, mely még az eredeti középkori szellemben fogant: Szent Istvántól Mohácsig folyvást abból táplálkozott. E mostani könyvet egy újabb, az igazi középkoritól mindinkább eltávolodó fejlődménynek, a humanizmusnak változatos sorsát kíséri végig, első felbukkanásától a reformációig. A korábban egynemű irodalmi műveltség megoszlása, s annálfogva gazdagodása a humanizmus által történik meg, az fejleszt fogékonyságot az erkölcsiek mellett az esztétikai értékek iránt, valamint új közösségi öntudatot: nemzetit a vallásin belül, s kezdi kivívni az egyéniség jogait az irodalomban. Minden történeti tényező, nagy uralkodók és államférfiak egyénisége, politika, világnézet s maga a különben nemzetközi humanizmus is a magyar irodalmi fejlődés szempontjából nyer értelmezést Horváth János könyvében. Szintézise ekként az irodalom tükrözetében folyvást láttatja a késő középkor magyar nemzetének egész lelki történetét, s megvilágítja és érezteti a humanizmusnak szinte napjainkig kiható nagy jelentőségét.