Európa, Budapest, 1970
244 oldal · keménytáblás · Fordította: Beck Erzsébet, Gergely Erzsébet, Jávor Ottó

Böllt, a mai nyugatnémet haladó prózairodalom kiemelkedő mesterét jól ismeri és kedveli olvasóközönségünk. Kötetünkben közölt három kisregényéből kettő a szegények, az elesettek sorsát mélyen átérző, s azt lírai erővel megformáló írót mutatja be.
Az „És száját nem nyitotta szóra”, már biblikus címével is a némán szenvedőkre utal, a „jóléti társadalom” félrelökött áldozataira, akiknek már a vallás is alig nyújt vigaszt. A regény két boldogtalan hőse éveken át úgyszólván a utcára szorul házaséletével, belefásul, belerokkan a kínzó otthontalanságba, az albérleti odú nyomorába, a kilátástalanságba, pénztelenségbe.
A „Korai évek kenyeré”-nek magányos fiatalemberét viszont, akinek nagyobb anyagi gondjai nincsenek, hisz jól kereső műszerész, egy váratlan szerelem döbbenti rá arra, hogy utálja foglalkozását, a pénz utáni hajszát, a megalkuvásokat, melyekre inaséveinek nélkülözése vitte rá. Most már nemcsak kenyérre, de szeretetre, emberi életre is éhezik, s van ereje hozzá, hogy ezt válassza.
A harmadik kis remekmű, az „El a csapattól” a ragyogóan szellemes és kesernyés szatíraíró Böll-lel ismerteti meg az olvasót. A háborúról szól, mégsem háborús regény, hanem gúnyos fricska a fasiszta „életeszmény”-nek, a született antikatona mulatságos önéletrajza, a háború embertelenségének nevettető de épp ezért gyilkos leleplezése, leszámolás a múlttal és figyelmeztetés a jelennek.