Egy súlyos bajokkal küszködő társadalom képét festi meg új könyvében a szerző, szerencsére akkora adag humorral, ami megóvja az olvasót a depressziótól.
A gazdagok gazdagabbak lesznek, a szegények a perifériára szorulnak, akciós parizert és olcsó kekszet vásárolnak. Így van ez Acélvárosban is, ahol úgy kell összetarhálni a következő sör árát, és a gumi mindig újrafutózott, sőt sokszor már az autó is elúszott. De miféle őrült bosszúvágy sarkallja a térség nagyvállalkozóját, a kekszkirályt, hogy hajléktalanná és munkanélkülivé tegye Berki Bélát, az egykori szépreményű gyógyszerkutatót, aki egy városszéli vityillóban húzza meg magát érettségi előtt álló fiával, és közterületesként keresi szűkös kenyerét? Ráadásul a feleségét is elcsaklizza. Pedig a szárnyaló szellemű, bár néha irritáló kisember csupán arra vágyik, hogy békén hagyják. Csakhogy nem hagyják. Vajon mi történik a világ rendjével, ha a főhősnek váratlan és bizarr segítőtársai támadnak, és közösen elkötnek egy kiselejtezett IFA-t? És mit segít, ha az egykori gyógyszerész dietetikussá képezte át magát, és ismeri a toxikus nápolyiszelet összes gyomorforgató összetevőjét?
Hegedűs Péter új regényében egy apa-fiú kapcsolat megindító mélyelemzéséhez napjaink társadalmának vitriolos kritikája adja a hátteret. Igenis, a szerző látleletet vesz fel Magyarországról. A diagnózis gyászos – csak jókora adag akasztófahumorral lehet elviselni. S hogy van-e még remény? Úgy tűnik, a közteres szakik mindenre elszánt asztaltársasága képes olyan gyógymóddal előrukkolni, ami megkeseríti a kekszkirály szájízét, és megédesíti Berki, a kétségbeesetten kapálózó kis-nagyember életét. A kilátások pedig lehetnek bármily borúsak, az Olvasó kedélyét egészen biztosan felderíti az egész regényt beragyogó, sziporkázó nyelvi leleményesség.