Munkánkat szeretettel ajánljuk minden olyan Olvasónak, aki érdeklődik az 1940-es évek második felének magyar–csehszlovák kapcsolatai iránt, amikor a Beneš-dekrétumok, a lakosságcsere-egyezmény és Magyarország újabb területvesztesége nyomán történeti mélypontra süllyedt a két állam viszonya. Annyira, hogy ismeretlen tettes még Kiss Roland gépkocsijáról is letörte a rádióantennát és letépte az egyik magyar zászlót a Carlton szálló előtt Pozsonyban… Az 1947. évi párizsi békeszerződéssel Magyarország területe tovább csökkent, a trianoni határokhoz képest három, Pozsonyhoz közeli településsel lett kisebb. Horvátjárfalu, Oroszvár, Dunacsún, Rajka és Bezenye szerepelt a tervezetben, végül azonban Csehszlovákia csak az első három községet kapta meg. A békeszerződés nem rögzítette az új határvonal pontos részleteit, azt a két ország kormányának képviselőiből álló Határrendező Bizottságnak kellett két hónap alatt kijelölni. A bizottság döntött a területátadáshoz kapcsolódó más kérdésekben is – például rögzítette a helyben maradó, illetve az „önként” áttelepülő lakosság jogait –, így az 1947 októberében megkezdődött tárgyalásai egészen 1949 elejéig tolódtak ki. Kötetünkben a Magyar–Csehszlovák Határrendező Bizottság működését és megállapodásait mutatjuk be, melynek magyar kormányküldöttségét Kiss Roland államtitkár, a „bibliás szocialista” vezette, és melyben rendkívüli követként és meghatalmazott miniszterként Szondy Viktor, a nemzetközi jog kiváló tudósa is részt vett.