A huszadik századi amerikai modernista próza klasszikusa számára a Búcsú a fegyverektől (1929) hozta meg az ismertséget és az elismertséget, majd hamarosan a világhírt is. Tömegsiker volt: a megjelenését követő négy hónap alatt nyolcvanezer példány kelt el az első amerikai kiadásból. Kétszer is megfilmesítették: 1932-ben és 1957-ben; 1934-ben magyar fordításban is megjelent.A Búcsú a fegyverektől „háborús regény”, egyike azoknak a szépirodalmi feldolgozásoknak, amelyek az első világháború értelmét vagy értelmetlenségét firtatták, a „régi Európa” véres pusztulásának és értékei látványos csődjének a tragikus tanulságait igyekeztek levonni. Egyben erősen önéletrajzi és személyes élmény-hátterű: Hemingway önként jelentkezett az olasz hadseregbe, mentősként vett részt a harcokban, s – akárcsak regénye hőse – megsebesült. (Úgy tudják, ő volt az első amerikai katona, aki megsebesült az olasz hadszíntéren.)Ugyanakkor sajátos anti-eposz is a regény. Arma virumque cano, „fegyvert, s vitézt éneklek”: a klasszikus eposz a fegyverek és a hősök, azaz a háború megéneklése, Hemingway regénye viszont búcsúvétel, a háború pátoszával és a hősiesség kultuszával való teljes és végleges szakítás. Mégpedig a szerelem jegyében: Frederic Henry és Catherine Barkley szerelme és tragikusan rövid boldogsága a hit és a remény egyetlen ajándéka a létezés közönyös és könyörtelenül pusztító világában.