Osiris, Budapest, 2002
204 oldal · puhatáblás

Prózaírói életműve idestova három évtizede, 1973-ban elkezdődöt legjelentősebb vállalkozásának utolsó állomásához érkezett el az Aranyat talált című regényével a nemrég elhunyt Gion Nándor. A Virágos katona (1973), Rózsaméz (1976), majd az Ez a nap a miénk (1997) után ez a kötet az utolsó a sorban, s azoknak az éveknek az emberi sorsokba ágyazott történetét, légkörét jeleníti meg a bácskai magyarok életében, amikor Tito „láncos kutyává” változott, s mindezt egy fordulatos, sok humoral, olykor véres humorral és iróniával átitatott kémtörténet keretében. Az ironikus hangvétel mögött a kegyetlen realista szemléletnek a nézőpontja határozza meg a regény, s az egész regényfolyam lényegi mondandóját, s teszi baljós csengésűvé a regény címét is, hiszen milyen aranyat találhatnak ebben a történelmi élethelyzetben, predesztinációban élő kisemberei a Gion-regényvilágnak? Az élet bácskai magyar útjának ez a rossz történelmi és emberi, kisemberi sorsokat kényszerűen formáló determinációja a 19. század utolsó harmadától kezdve megszakítatlanul jellemzi azt a világot, amelyet az új kötettel teralógiává szélesülő regényfolyam ábrázol. Gion hattyúdala nem egyszerűen történelmi illusztráció, hanem az írásban újraélt és továbbélt élet magas esztétikai szintű, rendkívül szuggesztív megjelenítése a papíron.