GAÁL JÁNOS: AZ ÉN VIRÁGAIM
E néhány lap nem könyv, csak képek sora, az én virágaim képeinek sokasága. Többször megfordult fejemben a gondolat, egy helyre összegyűjtve egy régen letűnt mesterség emlékeit a jövendőnek elmenteni – hiszen múzeumi restaurátorként eddigi életem több mint három évtizede ilyen tárgyak között pergett – de az ötlet csak ötlet maradt. S talán ez is lett volna a sorsa, ha régi dolgaim között kutatva, keresgélve kezembe nem keru¨l egy kissé gyűrött, megsárgult papírlap, rögeszméim dedikálása: „És hulló csendben, észrevétlenu¨l a hó, és betakarta a nyomokat… E nyomok eleinktől reánk maradt örökségu¨nk, amihez jussunk van, de kötelességu¨nk is nem feledni öreg, elmúló dolgait régen elporladt embereknek. Üzenet ez a közu¨lu¨nk valóknak és parancs, ezért adom kezedbe e könyvet az úr 1988-dik esztendejének Karácsonyán.” E megfakult írást olvasva sok mindenen elgondolkoztam és eszembe juttatta ország-világ változását, a művelt Nyugat-Európa önfeladását, önpusztítását és az őru¨lt, megbomló Amerika vízióit. Beszélnek önjelölt, magukat haladónak, demokratának és mindennek nevező „próféták” európai értékekről, hagyományokról, de nem tudják mi is az. Beszélnek ők – a hamis próféták – bennem pedig feszu¨l a kérdés: Mi lesz velu¨nk, milyen jövő vár reánk, gyermekeinkre, unokáinkra?! – egy eszét vesztő világban, ha a józan ész nem kerekedik fölu¨l!!! Mi lesz veled, Magyarország?! És ekkor jutottam az elhatározásra, hogy az én virágaim – bizony magyar és európai értékek, nekem mindenképpen azok – megőrizendő örökség, hát ezért kötöm egy nagy „csokorba” valamennyiu¨ket. És azért is, mert egyre sivárabbá váló világunkban a még érző, gondolkodó emberi lényeknek szu¨ksége van szívet-lelket melengető, szemet gyönyörködtető szépre. Persze lehet, hogy nem is igazán szépek az én virágaim, de nekem mégis kedvesek, mert az örökké élő múlt porából szu¨lette virágok ezek. Adom hát mindazoknak, akik magyarok, és a szépet magyarul szeretik.