Szukits, Szeged, 2011
292 oldal · keménytáblás
Tizenhat éve tart a háború a világ keleti és nyugati fele közt. Készleteinek kimerülése miatt a Nyugat már csak a Keleti Hatalmak tengeri olajmezőinek megcsapolása révén juthat olajhoz. Az erre a célra kifejlesztett atommeghajtású tengeralattjárók legutóbbi húsz küldetése során azonban valami balul ütött ki. A parancsnokság arra gyanakszik, hogy a legénység tagjai közé beférkőzött alvó ügynökök okozták a hajók eltűnését.
John Ramsey-t, a Pszichológiai Hivatal szakértőjét azzal a feladattal bízzák meg, hogy beépülve a négyfős legénységbe kísérje el a következő tengeralattjárót és találja meg az árulót. Ramsey-nek azonban rövidesen rá kell ébrednie, hogy a hajó óceánmélyi börtönébe zárva nem csak az elemekkel és az őket üldöző vadász-tengeralattjárókkal kell megküzdeniük, hanem saját magukkal is…