Gondolat, Budapest, 1970
284 oldal · keménytáblás · Fordította: Vámosi Pál

1967. május 28-án ezrek gyűltek össze a Plymouth Hoe rakpartján, hogy üdvözöljék a világkörüli útjáról visszatérő Francis Chichestert. És milliók izgultak a televízió képernyője előtt, hogy végignézzék, amint egy sovány ember az esti szürkületben partra lép a Gipsy Moth IV-ről, 53 láb nagyságú jachtjáról, melyet Plymouthből Plymouthba vezetett, körülhajózván a világot. Az odafelé vezető úton megkerülte a Jóreménység fokát, a visszafelé vezető úton – Ausztrálián át – a Hoorn fokot.
Chichestert a teljesítményéért: többféle szólóvitorlázási rekord megdöntéséért, uralkodónak kijáró fogadtatásban részesítették, de főként kitartásáért, bátorságáért ünnepelték. Olyan ember ő, aki nem nyugszik addig, amíg a maga elé kitűzött célt el nem éri – az emberi teljesítőképességnek szinte a végső határáig hajszolván magát. E csodálatos utazásról szóló beszámolójában a 65 éves férfi egyszer sem ír halálfélelemről, pedig útjának szinte mind a 326, tengeren töltött napján a felfordulás veszélye fenyegette.
„Az emberek folyton a korommal ugratnak – írja. – Gondolom, azt hiszik, hogy győzedelmeskedhetem az idő felett. Én ilyen bolond nem vagyok. Nem hiszem, hogy elkerülhetem az öregedést, de miért fájdítsam a szívemet emiatt? Életünk egyetlen célja – ha ilyesmiről egyáltalán beszélhetünk – , hogy a lehető legjobb teljesítményt hajtsuk végre – bármiben. Csak ez nyújthat kielégülést az életben.”
Chichester e szerint él.