Ferenczi László: A remény zuhatagja (antikvár)
Kozmosz Könyvek, Budapest, 1988
182 oldal
A 18. századnak, amelyet a felvilágosodás századának is szoktak nevezni, egyik sajátossága, hogy politikai, gazdasági és kulturális szempontból kitágul a világ. Ennek bizonyítására Ferenczi László Voltaire-t, a század tanúját idézi meg, azt a Voltaire-t, aki a történelemben csupán a bűnök sorozatát látta, s aki írásművészetében Caesartól és nem Szent Ágostontól tanult, mert őt kora és nem a szereplő személyek belső élete érdekelte. Mint a kor több más nagy politikai gondolkodója, úgy vélekedett, hogy az anarchia ellen a legjobban adminisztrált államban kell keresni a menedéket. Ennek az államnak a vallás támasza, de az egyház ellensége. A gondviselés kiiktatása, a megváltozott, kitágult történelemszemlélet az irodalomban is nagy változásokat eredményezett. A költők a világ törvényhozóivá váltak, az irodalom a nagy társadalmi mozgások előkészítője lett. Az új összefüggéseket feltáró kötetből a felvilágosodás nagy jelentőségű korszakának és mozgalmának nyugat- és kelet-európai változatait – elsősorban a franciát és a magyart – ismerhetjük meg.
