Európa, Budapest, 1963
814 oldal · keménytáblás · Fordította: András László, Benyhe János, Eörsi István, Garai Gábor, Gyárfás Endre, Illyés Gyula, Jékely Zoltán, Károlyi Amy, Keszthelyi Zoltán, Lothár László, Majtényi Zoltán, Nagy László, Nemes Nagy Ágnes, Németh László, Orbán Ottó, Rab Zsuzsa, Somlyó György, Takács Zsuzsanna, Timár György, Tótfalusi István, Vas István, Végh György, Weöres Sándor

Lorca diadalmas pályáját korán derékba törte az erőszakos halál. Csaknem három évtized múlt az andalúz költő életét kioltó granadai tragédia óta, s ez a három évtized minden kétséget eloszlatott művészi rangja tekintetében. Ma már klasszikusnak tekintjük, s az ő neve is odakerült a spanyol irodalom nagyjai, Cervantes, Lope, Calderón és mások mellé, akiknek mint a művészet hódítóinak, sikerült áthágniuk a Pireneusok falát, és akik világszerte az irodalmi általános műveltség részévé váltak.
Írásait minden művelt nyelvre lefordították, műveit mindenütt ismerik, játsszák és elismerik. Ennek a rejtélyes életű vonzó egyéniségnek neve lobogó, műve erkölcsi és eszmei tőke lett. Kora és hazája legnagyobb kérdéseit vetette föl, a legvakmerőbb formai kísérletezés korszakaiban sem szakított a realista mondanivaló igényével, sőt, játékos próbálkozásait is igyekezett annak szolgálatába állítani. Életműve a hűbéri-polgári társadalmat, a patriarchális erkölcsöt bomlasztja, formai síkon pedig megvalósítja a népiesség és modernizmus akkor oly időszerű szintézisét.
Ez a minden korábbinál teljesebb válogatás egyetlen kötetben mutatja be a költő, színműíró és tanulmányíró Lorcát, korunk egyik legsokoldalúbb művészét, a legjobb magyar műfordítók tolmácsolásában.
A kötet borítólapját García Lorca rajza díszíti.