Fekete Lajos (1900-1973) „Költő Bácskából” – így jellemezte Tüskés Tibor az utószóban kötetünk szerzőjét, aki a Partiumban, Újnémeten született, így Ady Endre földije volt. Gyermekkorát a Szilágyságban tölti, később Székelykevén, Lugoson, Temesváron végzi iskoláit. 1918-ban jogi tanulmányokba kezd Budapesten, majd belesodródik a forradalomba, Szolnoknál harcol a románok ellen. A tanácskormány bukása után menekülnie kell, megházasodik, és feleségével együtt a Bácskába költözik, ahol újságíróként dolgozik. Csuka Zoltánnal, Szenteleky Kornéllal részt vesz az elszakított Délvidék magyar irodalmi életének megszervezésében. Első versei, publicisztikai írásai és első verseskötete is itt jelenik meg: a kései Adyt és a fiatal Kassák Lajost tekinti mestereinek.1929 őszén irodalmi tevékenysége miatt kiutasítják a Jugoszláv Királyságból. Budapestre költözik, ahol a Budapesti Napló. a Nyugat és Kelet Népe, a Magyar Szemle, az Új Idők, a Budapesti hírlap, a Népszava stb. közli rendszeresen verseit, írásait. Sorra jelennek meg verseskönyvei is. 1934-ben Baumgarten-jutalomban részesül. 1938-ban Érdligetre költözik, itt él haláláig. Noha a háború után mindinkább kiszorul az irodalmi életből, „Az utolsó évtizedek számára nem a hanyatlás, a kiüresedés, az elhallgatás, hanem a beérés, a kiteljesedés időszaka volt. Ha akusztika nélkül is, de írt. Versei tömörebbek lesznek, megrövidülnek, lekopnak róluk a hímes szavak, a díszes palást, az ornamentika. Most is vándornak érzi magát, de végtelenül szegénynek és magányosnak, mint akit kifosztva az útszélen hagytak az emberek. Erkölcsi intést ad, az igaz szóra figyelmeztet, a hazugság ellen perel…” – írja róla Tüskés Tibor. Fekete Lajos jelen költői hagyatékának és jellemzően hányatott, XX. századi életútjának emlékezetét kívánja ébreszteni jelen kötetünk, amely bár nem tudja a kritikai kiadás szerepét betölteni, de átfogja a költő egész pályáját, így joggal viseli magán az „összegyűjtött versek” megnevezést.