„A szerencsés Dick” – így nevezte valaki utolsó egyetemi évében Richard Divert, aki valóban a sors kegyeltje: rendkívül tehetséges, elbűvölő egyéniségű amerikai fiatalemberként ismerjük meg 1917-ben, amikor elkezdődik pszichiátriai karrierje Európában, „a háború utáni világ széttört univerzumában”.
Egy barátja szerint épp a szerencséje a szerencsétlensége: „nincs más megoldás, mint összeszedni valami betegséget vagy kisebbrendűségi komplexust vagy szívbéli csalódást”. Ám Dick a magánéletében is szerencsés: beleszeret svájci kollégájának és barátjának gyönyörű – az apjával történt incesztus miatt szenvedő – betegébe, s vállalja, hogy nemcsak férje és szerelmese, de ápolója és biztonságot jelentő támasza is lesz. Nem dúlja fel ezt az idillt sem Nicole betegségének időnkénti fellobbanása, sem Dick és egy fiatal amerikai színésznő szerelme, sem az őket körülvevő bohém amerikaiak kisebb-nagyobb botrányai. A házassággal Dick ráadásul mesés vagyont is szerez, ami lehetővé teszi, hogy munkájának éljen, és barátjával ragyogó pszichiátriai klinikát létesítsen Svájcban. S miközben a gyönyörű fiatal pár éli az Európába települt gazdag amerikaiak fényűző életét, valami mégis megroppan Dick és Nicole kapcsolatában; talán a pénz kezdi ki a nemes értékeket, talán valami megfoghatatlan lelki mechanizmustól gyűlik föl a keserűség Dickben, akinek egyre kiszámíthatatlanabb viselkedését értetlenül figyeli Nicole, mert „évszázadok telnek még el, mire egy amazon végre képes lesz fölfogni azt a tényt, hogy a férfi kizárólag büszkeségében sebezhető meg, de ha ezt egyszer megroppantják, törékeny lesz az egész ember, akár a tojás”. Vagy talán csak Nicole betegsége, a világgal szembeni dühe szivárog át Dickbe, s amikor a páciens végleg meggyógyul, Diver doktor „szabadságának” az az ára, hogy örökké magában hordozza gyönyörű feleségének levetett-elhajított bánatát.
Fitzgerald, az amerikai dzsesszkorszak legragyogóbb írója, aki A nagy Gatsby-ben az első világháború utáni évtizedek Amerikájának művészileg hibátlan regényét alkotta meg, ebben a művében is kegyetlen beleérzéssel ábrázolja az emberi lélek finom mozgatórugóit, az emberi tragédiákhoz – vagy épp a nem várt boldogsághoz – vezető különös folyamatokat.