Novella, Budapest, 2001
172 oldal · keménytáblás· Fordította: Kovács Rita

Kaja, ​a kaukázusi juhászkutya saját elbeszéléséből ismerhetjük meg izgalmas élettörténetét, kölyökkorának szórakoztató csínytevéseit, gazdag érzelemvilágát. Mindezt olyan szerző tolmácsolásában, aki remekül ért a kutyák nyelvén.

„… A nevem Kaja. A nevünket nem mi választjuk. Én kezdetben igazán csúnyának találtam az enyémet, de idővel hozzászoktam. Természetesen szívesebben viseltem volna valami nemesebb nevet, mint Gertrúd, Eleonóra vagy akár Katinka, hiszen régi jó családból származom. A papám, a nagyapám, sőt már a dédnagyapám is egyik szépségdíjat nyerte a másik után.”

„… Már nem pisiltem be a lakásban. De hogy biztos legyen abban, Tánya komolyan gondolta a tiltást, cselhez folyamodtam. Egy nap, amikor Tánya a szobában vasalt, beszaladtam hozzá a kertből. Pontosan a szeme előtt pisiltem. Ahogy gondoltam, Tánya azonnal leszidott.
– Jól van, na, ne húzd fel magad annyira, Tánya.
De egy dologban még mindig bizonytalan voltam: nem szabad odapisilnem, ahol vasal, vagy vasalás közben nem szabad pisilnem?…”

„… Csak mi vagyunk képesek legyőzni a medvéket és a farkasokat, és visszaűzni őket magányukba, messze attól a háztól, amelyet mi védünk, és ahol élünk. Ezért kellett sokat ennünk, és erőssé válnunk, hogy a medvék ki ne nevessenek, amikor el akarjuk űzni őket. Jó, egy farkast még magam elé tudtam képzelni. Az valahogy úgy nézhet ki, mint egy vad kutya. De a medve, ami egyszer négy, aztán meg két lábon szalad, valami nagyon mókás állat lehet…”

(Részletek a regényből)