A városportré mint helyleírás egyben kordiagnózis is. A történelem nem légüres térben játszódik. Európa 1989-ben mindazon "történelmi pillanatok" színtere volt, amelyekben a 20. század véget ért, az a színpad, ahol az új Európa alakítói színre léptek. Európát kezdik újra megismerni, újra felmérni. A városok ebben különleges szerepet játszanak, mert bennük halmozódott fel az a kritikus tömeg, amely kiváltója és hordozója volt az Európában végbement forradalmi átalakulásnak. Tereik és utcáik a nyilvánosság terévé váltak, ahol a sokáig ismeretlen lény, a városi polgár, újra megjelent. Az ő érintkezésükből, a köztük folyó kölcsönös cseréből bontakozik ki az új Európa erőtere. Európát a tájai és városai teszik azzá, ami. Bennük kristályosodik ki a történelme, a kultúrája, a vitalitása. Róluk lehet a legjobban leolvasni, hogy mi történt Európával, és hol tart ma Európa. Alig van annál izgalmasabb, mint a városok szövegeit kisilabizálni. Annyi réteg rakódik ott egymásra, annyi dialektus és stílus fonódik ott össze, annyi perspektíva verseng ott egymással, annyi olvasat lehetséges. És mindenekelőtt: ez a szöveg íródik tovább.