Gondolat, Budapest, 1987

1437 nyarán Erdélyben magyar, román és szász parasztok fegyvert fogtak. Táborukat „a magyar és román országlakók közösségének” nevezve, tárgyalásra kényszerítették a nemesek közösségét. Budai Nagy Antal, Vajdaházi Nagy Pál, Virágosberki Oláh Mihály, Széki Nagy Tamás, Sombori Hencz István és a parasztok többi vezére, választott kapitánya párját ritkító hozzáértéssel irányította a hadműveleteket és tárgyalásokat. Olyan egyezséget tudtak kiharcolni, amely az addiginál sokkal több szabadságot biztosított – mindaddig, amíg a nemesség hitszegő módon nem tudott elég erőt gyűjteni a leszámolásra és a véres bosszúra. Milyen esélyekkel indultak a harcba a sorsuk jobbra fordítására törekvő felkelők? Nemzeti vagy társadalmi szabadság-küzdelem rázkódtatta meg az egyre keményedő hatalmi-politikai rendszert? Milyen cselekvésre ösztönző szerepet játszott a hivatalos egyházzal szembeforduló kelet-közép-európai eretnekség, a huszitizmus? Ezekre a mába is nyúló vitakérdésekre ad választ Demény Lajos, a neves romániai magyar történész. A drámai események szakszerű bemutatása során szépen kirajzolódik a küzdelem értelme: az elnyomottak szolidaritása, ami aztán évszázadokon keresztül átszőtte az erdélyi történelmi fejlődést.