Egy bűntudattal, magánnyal és emlékekkel küzdő középkorú férfi szorongással és bizonytalansággal teli bolyongása a stockholmi Odenplan tér környékén és saját összetört lelke mélyén. Rendbehozható-e még kapcsolata a világgal, elsősorban fiával, akivel hosszú idő után újra együtt tölthet néhány napot?

Ritkaság, hogy első könyves szerző megkapja a tekintélyes August díjat, mint Daniel Gustaffson Stockholm, Odenplan című könyvéért. De ami a regény kiérleltségét, hangnemét és gazdag, asszociatív prózáját illeti, nem is egy tipikus első könyvről van szó. A történet középpontjában egy elvált, lelkileg összetört apa áll, aki a stockholmi Odenplan téren és annak környékén bolyong. Egy bűntudattal, magánnyal és emlékekkel küzdő férfi életének egy napja pereg le előttünk, miközben megismerhetjük személyes történetét: megtudjuk, hogy a főhős elvált, hogy családja Magyarországról származik, hogy kulturális segélymunkásként dolgozott Koszovóban, hogy épp betegszabadságon van, mert kiégés fenyegeti, de mindenekelőtt magányos és az összeomlás szélén áll. Az író mélyen belemerül a veszteséggel, szorongással és bizonytalansággal teli lélek rejtelmeibe, nagy empátiával tárva elénk a részleteket. A szöveg letisztult és világos, miközben a cselekmény egyszerre mozgalmas és lassan hömpölygő. A regény valóban egy „állapotot” ír le, ahogy a svéd kritikusok is kiemelik, de ez nem jelenti azt, hogy ne történne benne semmi. A Stockholm, Odenplan nemcsak egy középkorú férfi szenvedéseit mutatja be, hanem az önmagunkkal való szembenézésnek és a körülöttünk zajló világ elidegenedésének regénye is. A történet egyszerre intim és univerzális, az egyéni küzdelmet ötvözi a társadalmi rombolások és megújulások kérdéseivel is.