A mindenekelőtt nyelvészként és etnológusként számontartott, jóllehet egyéb tudományterületeken is maradandó életművet maga után hagyó Hunfalvy Pál (1810–1891) kiadványunkban közzétett útinaplója 190 éve hever olvasatlanul. Létezéséről lényegében még sem az őt személyesen ismerő kortárs, sem későbbi életrajzírói nem tudtak. Márpedig e viszonylag hosszú és változatos tartalmú egodokumentum nemcsak az évekkel később megjelenő első publikációsorozatához, a Drezdai levelekhez (1839) nyújtott sokrétű inspirációforrást, de az utókor számára is kivételes betekintést enged a majdan nemzetközi hírnévre szert tevő tudós összetett gondolat- és érzelemvilágába, valamint érdeklődési körei sokféleségébe. Lapjairól a mindössze 26 éves naplóíró átfogó műveltsége és széleskörű nyelvismerete ugyanúgy jól kirajzolódik, mint a már ekkor is kiváló megfigyelőkészsége és magasan fejlett kritikai érzéke, sőt a későbbi életútja ismeretében meglepőnek ható lírikusi alkotóhajlamára és kifinomult önelemző képességére is rácsodálkozhatunk. Mindezek részben megerősítik, ám számos tekintetben nyilvánvalóan felülírják mindazon benyomásokat és véleményeket, amelyek vele kapcsolatban a publikációi alapján és a róla szóló életrajzokból eddig magától értetődőnek és megalapozottnak tűntek. Útinaplójából ráadásul motivációira és világosan megfogalmazott életcéljára szintén fény derül. Jelzésértékű, hogy ezek fókuszában már e viszonylag korai életszakaszában is az áll, mint ami élete végéig minden nehézség dacára kompromisszummentes igazodási pontot jelent számára: az egyetemes emberi értékek horizontját sohasem szem elől tévesztő magyar nemzeti művelődés kibontakoztatása.