Magvető, Budapest, 1981
298 oldal · puhatáblás

„Azt is gondoltam a továbbiakban, hogy engemet senki nem vádolhat, amiért most beszeszeltem egy cseppet, mert én amúgy rendes ember vagyok, és eltartom a családomat. Most is a családomért rúgtam be – erősítettem magamban az önvédelmet –, mert a feleségem akarta, hogy idejöjjünk házat venni, s én beleegyeztem, főképpen a gyerekek miatt, akinek szüksége van a büdös pesti levegő helyett az itteni levegőre és mozgástérre…
Ámde ennek az itteni letelepedésünknek minden terhét én viselem, s az is a terhek közé tartozik, hogy vedelem itt a rossz borokat a parasztokkal… Annyit azért felfogtam a maradék eszemmel, hogy hiba lenne a kocsmába mennem, hiszen vigyázni kell itt a jó híremre, viszont ott a drága Glemba… Jó bora van, szívesen adja, senki se tud róla… s különben is fontos odamennem, hiszen tisztázni kell, hogy mit is akar azokkal a zacskókkal, amiket állítólag ő adott a kezembe… Némi tévelygés után ráleltem a megfelelő útra, és hamarosan Glemba utcájába értem. Legnagyobb ámulatomra fekete Mercedes állt térdig érő vesszőkerítés előtt. Ez úgy meglepett, hogy egy ideig legyökereztem, és farkasszemet néztem a sofőrrel, s tartottam tőle, hogy elébem állna, ha be akarnék menni…”