Maecenas, Budapest, 1998
120 oldal

A hőmérséklet nulla fok, gyenge, de kellemetlenül nyirkos északnyugati szél fúj. Alapozzák a második állandó Duna-hidat, az acélszerkezetek a napokban érkeztek meg Budapestre. Tavaszig szünetel ugyan a fontosabb utak és körutak boulevardirozása, de pompásan újszerű a látvány így is már, noha a minapi fagy lepergette mind a leveleit a növendék fasoroknak. Új köz- és magánpaloták tucatjai – az elmúlt egy-két-három évben épültek – szaggatják fel a régi, a földszintes város szövetét, minden határt áttörni kész nekirugaszkodást ígérnek a feszülő izmok: megkezdődött a nagy átalakulás. A Nemzeti Az élet színfalait játssza az este, egy bohókás francia vígjátékot. Különösen kitűnik Náday Ferenc Boispoli, az üresfejű uracs szerepében. Czilsz Amália az Újvilág utcában belehal a kolerába, a Havas utca négy alatt ikerleányai születnek Erney Simon lakatos asszonyának, Weisz Máriának. Valakinek tragédia, másnak öröm. Hétköznap sokaknak, s néhányaknak ünnep. A közgyűlés ezt a napot jelölte ki a hosszú hónapok óta szerveződő egyesített főváros hivatalos születésnapjaként. Mert hogy akkorra Budapest tanácsa nem csak megalakult, hanem „az ügyek vitelét tényleg átvette". 1873. november 17. Valami véget ért. Valami elkezdődött.