Európa, Budapest, 1985
254 oldal · puhatáblás · Fordította: Székely Éva · Illusztrálta: Brenner György

„.. a hétvége mindazon dolgok felhánytorgatásával telik el, amiket nem csináltam meg, a szemrehányással, hogy mi ez a rendetlenség, mért olyan ütődöttek a gyerekek, kótyagosak a barátaink, utálatosak az állataink, és így tovább és így tovább, aztán mire elmúlik a mérge, addigra én gurulok dühbe, és közlöm vele, hogy elegem van, hogy önző, hálátlan, felelőtlen és csak azért jön fel, hogy tönkretegye a vasárnapomat, és jobb, ha a városban marad, és így tovább, és így tovább, aztán az én dühöm is elmúlik, de addigra már a vasárnapnak is vége, indulnia kell; a kapunál búcsúzkodunk, s az utolsó pillanatokat már igyekszünk élvezni, és közben azon tűnődünk, mi az ördögért fecséreltük az időt veszekedésre, s kölcsönösen megfogadjuk, hogy soha többé. És a következő héten menetrendszerűen kezdjük előröl.” Ha valaki úgy érzi, ismerős a fenti idézet – ez nem a véletlen műve. Brumella Gaperini írónő és családanya, vidám trilógiába foglalta imádott környezetének hányatott életét: az első kötet – Én és ők – „egy férj feljegyzései”-nek formájában számolt be a kelekótya család viszontagságos mindennapjairól – az önmagában is érthető és élvezhető folytatásban – Ő és mi – a feleség adja vissza a kölcsönt és tudósít az Ő (avagy "férjuram") és a többiek (=feleség, avagy Csupacsont, három gyerek, a jó öreg házibútor, Rosa; az immáron hatfőnyire gyarapodott állatsereglet, és az Öreg nyomába lépő, illetve guruló új kocsi: a Bestia) mulatságos kalandjairól.