Új Idő, Budapest, 1989
112 oldal · puhatáblás 

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Különös könyvet tart kezében az Olvasó. Ilyet még aligha olvashatott. Katonákról szól, felelős beosztású, magas rangú tisztekről éles kritikával. De nem a régmúlt hadseregben szolgált urakról, akiket a háború után az elrettentő propaganda prédájává tett a sematikus vélekedés, hanem a Magyar Néphadsereg egyes parancsnokairól.

Aktív tiszt — mérnök ezredes — írta, olyan ember, aki már négy évtizede teljesíti hűen szolgálatát a maga választotta pályán. Szereti hivatását, becsüli a sereget, melynek ifjan és önként szegődött tagjául, hogy mindmáig tudása legjavát adva megérdemelten jusson arra a posztra, amelyen — mint a Zrínyi Katonai Akadémia tanszékvezető tanára — a leendő tisztek nevelője lehet. Feljebbvalói mindig is becsülték, különösebb sérelem soha nem érte — írása mégsem a hadsereg apoteózisa.

De nem is szidalmazása.

Ez a könyv a lelkiismeret szava.

Szerzője különböző beosztásai révén gyakran nyert bepillantást a honvédelmi minisztériumban vagy más magas állásban lévő főtisztek tevékenységébe. Sokat közülük méltán becsülhet. De akadnak, számosan olyanok is, akik magatartásukkal, katonatiszthez — de egyáltalán: becsületes emberhez — nem illő viselkedésükkel megbotránkoztatták. Ezeknek a „fejeseknek” a viselt dolgai nemigen kerültek nyilvánosságra, botrányaikat legtöbbször elsimítgatták azok a feletteseik, akik a hatalmukkal való visszaélések során erkölcsi hitelüket vesztették, tehát nem vonhatták felelősségre a rossz példáik nyomán vérszemet kapott követőiket.

Szerzőnk sokat töprengett azon, vajon helyesen teszi-e, hogy akár a miniszteri székben ülőket, akár más vezérkariakat nem kímélve közrebocsátja kiskirálykodásaik, korrupciós ügyeik felháborító történeteit, dzsentroid allűrjeiket, mégpedig olyanokat, amelyek láttán maguk az egykori, valódi dzsentrik is elámultak volna. Aggasztotta, nem lesz-e árulója a seregnek, nem mondhatják-e rá, hogy bemocskolta a mundért?

Aztán úgy döntött, s ebben más, jó érzésű, egyenes gondolkodású bajtársainak biztatása is közrejátszott, hogy beszélnie kell. Le kell írnia mindazt, amiről hallgatni egyenlő a cinkossággal. Márpedig miért vállaljon cinkosságot a dőzsölő „kisistenekkel”? Hiszen ők, éppen ők azok, akik nem becsülik a mundért.

Megírta hát ezt a könyvet.

Munkája nem szépirodalmi értékű, nem az írói erényeknek köszönhető kiadása. Az őszintesége a meggyőző. Ennek a dolgozatnak minden során átsüt egy felelős, komoly gondolkodású katonaember őszinte ügyszeretete. Nem pletykálkodni kíván, amikor a hétköznapi esetektől a nemzetközi harcgyakorlatokig képet fest a fenn említett személyek ügyködéseiről, basáskodásairól, meggondolatlan parancsaik, korlátlannak vélt hatalmuk nevetséges vagy tragikus, sokszor a nemzeti vagyont megtépázó következményeiről. Nem a szenzációkeltés vezérli, hanem az a becsülendő szándék, amely manapság a közügyek dolgában oly sokakat: rendet tenni a házunk táján. E könyvben található nacionáléja rá a bizonyíték, akárcsak számos bajtársa, ő sem szerzett magának soha jogtalan előnyöket még a ranglétra felsőbb fokain sem; tehát nem szenvedheti azokat, akik a szolgálat örvén hitbizománynak tekintik a Néphadsereget.

Elképesztő, hogy egyesek mennyire a saját tulajdonuknak vélték a kincstárat, milyen szemérmetlenül vették igénybe magáncéljaikra a honvédelmi erőket, hogyan szakítottak ki maguknak vadászterületet az ország testéből, mint építtettek katonákkal és közpénzen villákat és lakásokat sőt privát utakat is, hány gépkocsit vettek igénybe személyes használatra és így tovább. Lakomák és ivászatok, nagyzási hóbortok államkasszából való kielégítése, „bundázások” és szakmai képzetlenségből származó baklövések leírásának sora követi egymást ebben a könyvben.

Mindezek feltárását, éppen azoknak az érdekében és védelmében, akik közkatonaként vagy parancsnokként becsülettel és tisztességgel szolgálnak, és eredményes munkájukkal nemzetközi elismerést szereznek a Néphadseregnek, szerzőnk, mint említettük, nem kívülállóként, még csak nem is nyugállományú tisztként végzi el, mert igaza tudatában vállalni akarja szavaiért a felelősséget. Szemtől szemben kívánja kimondani az aggasztó tényeket. Manapság, amikor a közélet tisztaságáért folynak a küzdelmek, amikor a Néphadseregben is sokféle és jelentős változás teszi nyíltabbá, igazabbá, emberibbé a légkört, amikor a parancsnokok különösképpen érzik a rájuk bízott fiatalok nevelésének felelősségét, amikor a reformok a laktanyákban is megváltoztatják az életet, ez a könyv segítségére lehet azoknak, akik a szerzőhöz hasonlóan a katonaélet becsületéért szállnak síkra.

Szakonyi Károly