Szeretnék még egyszer megszületni Béres Edinával, és megnézni, mi minden lett volna másképp az életemben, ha így történik. Milyen lennék gyereknek, kislánynak, kamasznak, nőnek, anyának, nagymamának, hogyan öregednék és hogyan halnék meg. Tudom, hogy minden másképpen történne, ha Béres Edina lett volna anyám mellett azon a decemberi napon, és nem egy szigorú madám, aki rákiabált az anyámra, mert fel akart ülni: „tessék szépen fekve szülni, fegyelmezetten, szabályosan”. Több történetet nem ismerek, anyám leginkább elfelejteni akarta azt a napot.

Szeretném még egyszer megszülni a két gyerekemet Béres Edinával, és megnézni, mi minden történne velük másképp. Szeretném, ha sikertörténet lehetnénk Edina könyvében, példa az önállóságra és egyben az odaadásra, az ösztönökre való figyelemre odabenn és a világra odakinn.
Szeretném, ha az olvasók megértenék ebből a könyvből azt, hogy az élet egyik legnagyobb ajándéka a szabadság, és megér minden fájdalmat vagy félelmet. A fájdalom értelmet nyerhet, energiát és erőt ad, a félelem pedig oldódik, ha megismerjük az okait. A halálfélelem és a veszteség is.

Béres Edina minden sorát rólunk írta – nőkről és férfiakról –, akik egy életen át viseljük világrajövetelünk következményeit, és ha már visszafelé nem is nyúlhatunk bele a mi gyűrött történetünkbe, legalább a közeljövőnket próbáljuk meg kisimogatni. Újjászületni sohasem késő, különösen, ha szakértő bába kíséri a próbálkozásunkat.

Sándor Erzsi, újságíró