Ulpius-ház, Budapest, 2004
192 oldal · Fordította: Greskovits Endre

„Igaziból ​veszett a világ, és a tetejébe még érthetetlen is” – így morfondíroz magában a kis-regény hősnője, az anyja szorításából szabadulni igyekvő, húszéves – már nem kislány és még nem nő – Lula Pace Fortune, mielőtt Észak-Carolinából hetedhét államhatáron át vezető útjára indulna egyetlen szerelmével, Sailor Ripleyvel, aki már ölt is érte, igaz, hogy erős fel-indulásból elkövetett tettéért mindössze két évet kapott. A cél azonban – álmaik Kaliforniája – messze van, pénzük csak a texasi olajsivatagig futja, s ráadásul még Lula anyjának barátja, az írói babérokról álmodozó magándetektív is egyre a nyomukban jár.
Érzelmes utazásra viszi a szerző hőseit – s velük együtt valamennyi olvasóját – a „mély” amerikai Délre, furcsa és mégis ismerős emberek közé, ahol a széles és végeláthatatlan utak mentén csak az uniformizált benzinkútszigetek és motelek jelentik a változatosságot. Ebben a „mocsár-Amerikában” a forróságnál csak Lula és Sailor tehetetlensége nagyobb. Csoda-e hát, ha elvágyódnak innen, hiszen a lehetőségek hazájának e szegletében ők valahogy minden erőfeszítésük ellenére arra kárhoztattak, hogy mindig rosszul éljenek a lehetőségeikkel. E sorsot talán valóban csak úgy lehet megélni, ahogy Sailor fogalmazza meg a könyv végén: „Tűnjünk el, mielőtt egy kötél végén táncolnánk zeneszó nélkül.”
A lebilincselő és gyengéden ironikus könyvből David Lynch készített filmet, amely az 1990-es Cannes-i Filmfesztiválon elnyerte az Arany Pálma-díjat.