A felvilágosodás eszmerendszere és többféle stílusirányzat jellemezte a 18. századi magyar irodalmat. Az antikvitás, főként a latin verselés mint zsinórmérték, valamint a magyar nyelvújítási törekvések határozták meg a kor líráját. Jelen kötetben az alábbi öt klasszikus magyar költő összesen huszonöt verse található:
Baróti Szabó Dávid (1739–1819) az úgynevezett deákos költészet képviselője. Jelentős fordítói tevékenysége során klasszikus antik költők verseit ültette át magyar nyelvre.
Bessenyei György (1747–1811) a polgári nemzet létrejöttét szorgalmazta, művelődéspolitikáját is ez határozta meg. Többféle műfajban is alkotott a líra mellett, röpiratai igazi klasszikusokká váltak a magyar irodalomban.
Faludi Ferenc (1704–1779) jezsuita szerzetes, író, műfordító volt, a hangsúlyos verselés és népiesebb hangnem kedvelője. Igazi rokokó költő. Allegorikus természeti képek, pásztori történetek elevenednek meg verseiben.
Kazinczy Ferenc (1759–1831) a nyelvújítás vezéralakja volt. Nemcsak a magyar nyelvet kívánta megújítani, hanem ezzel együtt a közízlést is.
Virág Benedek (1754–1830) pálos szerzetes, költő, műfordító volt. A magyar ódaköltészet egyik első mestere. Horatius és az antik költészet állnak lírájának középpontjában.
Ajánljuk a kötetet mindazoknak, akik érdeklődnek a magyar felvilágosodás és klasszicizmus kora iránt, és szívesen idézik fel e kor szellemét a verseken keresztül.