Bakos Gyöngyi rövidtörténetei napjainkban játszódnak, zömmel Budapesten, de akadnak olyan novellák is, melyekben a hősök Pozsonyba vagy Bécsbe utaznak. Míg más novellistáknál a karakterek vágynak az utazásra, addig Bakos Gyöngyi figurái sokszor inkább csak tervezik az utazást, sakkoznak a variációkkal, mérlegelik a következő lépést, ízlelik a lehetséges megszólalást. Akár azt is, hogy egyáltalán megszólaljanak-e. Hétköznapinak tűnő, mégis furcsává váló élethelyzetekben találkozunk velük: meglátnak egy ismeretlen embert az utcán, találkozóra hívnának valakit, várják a futárt, odaadnak egy könyvet, inget válogatnak. Ezekben a történetekben sokszor az lesz fontos, hogy mit nem árul el az elbeszélő: titkok, elhallgatások vagy éppen félig kimondott szavak lesznek lényegesek. Ahogyan a szerző izgalmas bemutatkozó kötetében (Nyolcszáz utca gyalog, 2020) is titkos főszereplő volt Budapest, úgy a Nixon nem tud lépcsőzni lapjain is nagyon fontos lesz a főváros, ahol ugyanúgy lehetséges a találkozás, mint az elrejtőzés, akár önmagunk elől is. Mindehhez fanyar irónia, hűvös humor és mindezt ellensúlyozó zsigeri empátia társul.
