PÉRI JÓZSEF (1933–2003) Munkácsy Mihály-díjas, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett ötvösművész az egyetemes ötvösművészet hagyományait kutatással és alkotói tevékenységével is megőrző műveivel a 20. századi magyar ötvösművészetet döntően meghatározó, megújító Mester. Tanulmányait az Iparművészeti Főiskolán a Borsos Miklós nevével fémjelzett időszakban végezte 1951–1956 között. Az ottani képzés szellemiségének megfelelően pályakezdését is a közösségekben való útkeresés jellemezte: 1958-ban általa is alapított Ötvös Stúdióban, 1965-ben az ausztriai Joseph Hoffmann szemináriumban elnyert tagsággal, illetve 1968-ban a Prizma 13 alkotócsoportban. Az 1970-es évek elejére kialakult egyéni alkotói útja, amelyet döntően a heraldikai gondolkodás jellemez, és amely a személyes és a különböző közösségi azonosságtudat-keresésekkel mutat összhangot. Péri József így töltötte meg a heraldika hagyományos műfajait a jelenkor lelkiségét tükröző tartalmakkal. Érméi és ékszerei is hasonló törekvésekről tanúskodnak: segítik kifejezni valamilyen közösség vagy egy személyiség identitását. Életművében kitüntetett szereppel bírnak az úgynevezett levélnehezékek, amelyeket az alkotó bogárplasztikává formált.
A tudatos szakmai identitáskeresés nemcsak a gyakorlati alkotói tevékenységben követhető Péri József pályáján, hanem elméleti kutatásai és publikációi is erről tanúskodnak. Kutatásainak első lépéseként az ötvösség belső-ázsiai gyökereit vizsgálta, majd a fémtárgyak általános meghatározó tényezőjeként értelmezte a szakralitást. Az ezredfordulóra megérett benne a meggyőződés az ötvösség isteni eredetéről.