Babucs Zoltán tősgyökeres jászkun család sarja, 1974-ben született Jászberényben, felesége, a kézdivásárhelyi születésű Madarász Éva. Hadtörténész-muzeológus, felsőfokú tanulmányait a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte. A budapesti HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum tudományos munkatársaként dolgozott - kisebb megszakításokkal - közel két évtizedig, 2017 óta a Magyar Hírlap (polgári közéleti napilap) lapszerkesztője, 2019 nyarától pedig a Magyarságkutató Intézet ügyvivő szakértőjeként is tevékenykedik. Szakterülete: a második világháborús Magyar Királyi Honvédség, az 1848/49. évi magyar függetlenségi háború honvédseregének története, valamint a jászkunok és a székelyek katonáskodása. Ötszáznál is több tanulmány, tudományos cikk mellett huszonkilenc kötet szerzője vagy társszerzője, sajtó alá rendezője, hadtörténészként számos kötetet lektorált. Kutatási területének országosan elismert szakértőjeként a közmédia műsorainak és adásainak szereplője, ünnepi megemlékezések, rendezvények meghívott történész előadója a Kárpát-medencében és azon túl is. Korábban hadtörténeti írásai, tanulmányai a Nagy Magyarország konzervatív történelmi periodikában és a Történelemportál magazinban láttak napvilágot. Cikkei 2011 óta olvashatóak a Magyar Hírlapban - míg 2016-ban a Magyar Idők és a Magyar Demokrata hasábjain is jelentek meg írásai -, valamint a felvidéki Magyar7 hetilapban, a Rubicon és a Trianoni Szemle történelmi folyóiratokban. Publikációi az interneten is megtalálhatók, önálló hadtörténész rovata van a felvidéki Felvidek.ma honlapon, de munkái más, külhoni magyar internetes felületen is fellelhetők. A Horthy Miklós Társaság 2017-ben "a kormányzó munkásságának elismertetése érdekében végzett munkájáért és a magyarságnak tett szolgálataiért" adományozta részére a Horthy Miklós Érdemérmet, s különdíjként a kormányzó mellszobrát. A Horthy Emlékérmet 2018-ban, a Nemzeti Hadsereg megalakulásának 100. évfordulója alkalmából alapított Arany Emlékérmet 2019 nyarán kapta meg. Két esztendővel ezelőtt jelent meg a székelyföldi Tortoma Kiadó gondozásában a Jászmagyar honvédek albuma (1921-1945) című kötet. További kutatómunka eredményeként most az album második részét veheti kézbe a tisztelt olvasó. Ismeretes, hogy a fényképfelvétel rögzített történelmi pillanatkép, amely sokszor több információt tartalmaz, mint bármely más levéltári forrás vagy visszaemlékezés. Értékét növeli, ha tudjuk, mikor, hol készült és kik láthatók a felvételeken. Szerencsénkre a második világháború időszakában rengeteg fotó készült a honvédekről, s bár az 1945 utáni kommunista éra szemében vörös posztó volt, ha valaki ilyen fényképeket őrizgetett, mégis sok maradt az utókorra, köszönhetően akkori felmenőink bátorságának. E képeket nézegetve visszarepülhetünk az időben, átérezhetjük a kor hangulatát, s azt, milyen nagyszerű lehetett országgyarapító avagy a keleti hadszínteret megjárt honvédnek lenni, akiket családjuk mellett a társadalom megbecsülése is övezett. "Vitéz úrnak" lenni kiváltság volt és a kimenőre hazatérő, visszatérési érmekkel, Tűzkereszttel vagy Vitézségi Éremmel dekorált honvédek Jászberény és a környező jászmagyar települések üde színfoltját jelentették. Az albumban nem csak békebeli, de háborús képek is helyet kaptak, ily módon bepillantást nyerhetünk apáink, nagyapáink első vonalbeli életébe, egy-egy pillanatra megcsaphatja orrunkat az átázott-átizzadt posztó egyenruhák nehéz szaga, a lőporfüst kesernyés illata, érezhetjük a lövészárok földszagú sarát és nyirkosságát, a detonációk rengéshullámait, hallhatjuk a nehézfegyverek és a puskák dördüléseit, a tüzérségi becsapodásokat és a kézigránátok robbanását, a vadászgépek alacsonytámadásait, a harckocsik lánctalp csikorgását, a pattogó vezényszavakat, a sebesültek hörgését és a haldoklók utolsó sóhaját. Az új kötet is a jászmagyar honvédek második világháborús helytállására emlékeztet, hiszen ekkor öregbíthették utoljára az őseiktől örökölt legendás és nagy múltú jászkun katonai vitézség hírnevét.