Valójában nem illik bevezetőt írnom egy verseskötethez. Hosszú életemen át mindig csak megszólaltattam azokat a remekműveket, melyek megszólítottak engem. Ennek a kötetnek a verseire különösen rezonál a lényem, mert kortársam, mostanában megismert jó barátom írta őket. Istenem! Így kéne röppenni, szárnyalni, leszállni, várakozni, lángolni, megnyugodni, mindent látni és elfogadni. Ezek a megélt öregség versei. Szokatlan pályafutás a Fövény Lászlónéé. Egész életében írt, de versei csak nagyon fiatal korában jelentek meg, az 1930-as években, F. Solymár Ágnes álnéven. Később csak önmagának és férjének írt… (Jancsó Adrienne)