Szépirodalmi, Budapest, 1976
342 oldal

„Mily nagyszerű ifjúság: így jelentkezni, ily szép kötettel, ennyi szín-telítettséggel és ily hatalmas szóval! Mily lelkesítő a természetes bőség a száraz dogmatizmussal szemben, mennyire élet, magát-alakító és magát-akadályozó s gátjain is csak viharosabbra megdagadó áradás!…” Szabó Lőrinc szólt így 1927-ben Fodor József első verseskötetéről, a Lihegő erdők-ről.
Mikes Lajos fedezte fel, és Tóth Árpád mutatta be első verseit 1923-ban, Az Est-ben. Amelyeket, miként a későbbieket is, valamennyit a temperamentum és az indulatok fiatalsága feszített. Teremtő nyugtalanság – ez talán a “legárulkodóbb” cím a sok Fodor-kötet egyikén.
“Fodor József egész költészete ítélkezés, a tiszta ember ítélete a tisztátalan kor fölött…” Szerb Antal írta ezt róla 1942-ben, a Magyar Csillag-ban, s főleg azokra a harcosan humanista szellemű, a fasizmussal és a háborús uszítással szembeszálló versekre (s bátor újságcikkekre is) alapozta véleményét, amiket Fodor József a harmincas évek közepétől kezdve írt.
“A magában tipródó, másokkal tusakvó most, élete kilátóján távlatban látja magát. A pátoszt meghitt és néha megrendült ünnepélyesség váltja föl…” Rónay György foglalta össze így a költő “verses naplójának” sajátosságát. Nemcsak a sokat emlegetett bölcsességnek, de a tisztultabb történelmi perspektívának is szerepe van abban, hogy Fodor József 1973-ban bekövetkezett haláláig ívelő-épülő költészetének termékeny kései szakaszában a harmónia és a derű is jelen van. És az önvizsgálat a legfőbb ihletője.
Antal Gábor munkája a személyes kapcsolatra épül; a negyvenes évektől kezdve a költő és a publicista minden lépését közelről figyelhette meg. Jó kalauz – nemcsak a dacos költői vallomások hátterének felfedése révén, de a bőségben sorjázó kritikák szembesítésével is.