Az Ádám és Éva naplója az író pályafutásának és egyben életének utolsó szakaszához tartozik. 1906-ban jelent meg kötetben, amikor mély depresszióba süllyedt, részben a rossz befektetéseknek köszönhető anyagi nehézségei, de főként leányainak és feleségének elvesztése miatt. A sorok között elrejtve rá lehet bukkanni ennek a lelkiállapotnak a nyomaira, a mű azonban a maga egészében briliáns, szórakoztató, parodisztikus felidézése az emberiség bibliai ősszülői kapcsolatának az édenkertben. Megtudhatjuk, hogy a világ dolgainak az elnevezése, amit mindig is Ádámnak tulajdonítottak, a valóságban Éva műve, mert a társa meglehetősen lusta és fantáziátlan. Az első asszonynak igen sok feladata volt, ez abból is látható, hogy figyelmeztető feliratokat helyezett le mindenütt, és nyilakkal jelezte az irányt abban a csodálatos kertben, amelyet átkeresztelt a Niagara-vízesés parkjának. Amikor megszületik a kis Káin, Ádám felteszi a kérdést: milyen természetű ez a lény? Hal, kenguru, vagy esetleg egy medve? A két napló párhuzamosan folytatódik, egymásban tükröződnek szórakoztató ötletek forgatagában, fokozatosan megszületik és megerősödik a szerelem, amelynek még nem tudnak nevet adni, de amely kérlelhetetlenül működik lényük legbelsejében, és amely leszármazottai sorsának – a miénknek – lesz előrevivő ereje.